A távközlés
óriási változásokon ment keresztül az elmúlt években. Az Egyesült Államokban
1974-ben az AT&T a világ legnagyobb cége volt, amelynek közel 1 millió
alkalmazottja volt és szinte minden szinten kezében tartotta a távközlést a
helyi és távolsági telefonhívásoktól a telefonkészülékek gyártásáig. A 60-as
évek végén jelent meg az MCI, Sprint, ITT és a Western Union, melyek távolsági
telefonszolgáltatást ajánlottak nagy cégeknek, más városban lévő irodáik között.
A nagy összecsapás az 1970-es évek elején történt, amikor az MCI követelte az
AT&T-től, hogy kapcsolják rá a városi vonalakra, amit az AT&T
megtagadott. Az MCI bíróságra vitte az ügyet. Hét évig tartó huza-vona után,
1982-ben a bíróság kötelezte az AT&T céget a monopólium megszüntetésére. A
távolsági hívások lebonyolitása megmaradt az AT&T -vel, a helyi szolgáltatás
pedig hét feldarabolt "mini Bell" -nek maradt. A Bell társaságokat kötelezték
arra, hogy az AT&T-n kívül a többit társaság is hozzáférést nyerjen
távolsági hívások lebonyolításához.
A 80-as években megjelentek az un.
viszonteladó cégek, amelyek megvásároltak időt az új cégektől. A folyamathoz
hozzáadódott a telefontechnika fejlődése, amely lehetővé tette, hogy a
viszonteladó cégek saját kapcsolórendszert üzemeltessenek és ne csak
viszontszámlázzanak, hanem saját kapcsoló berendezésen keresztül bonyolódjanak
le a hívások. A viszonteladó általában több nagy távolsági céggel köt szerződést
és a kapcsoló berendezés a híváskor azon a cégen keresztül küldi a hívást,
amellyel a legjobb ára van a hívott országra.
A Pannon Telecom 1995 óta
áll ügyfelei rendelkezésére. Büszkén mondhatjuk, hogy ügyfeleink száma rohamosan
növekszik, amely nem csak a kristálytiszta hangminoségnek és az alacsony árnak,
de az elsorendü ügyfélszolgálatunknak is köszönhető. Már több, mint 17000
megelégedett külföldi magyar ügyfelünk veszi igénybe szolgáltatásainkat. Többek
közt a Washington-i Magyar Nagykövetség, a New York-i Magyar Konzulátus és a Los
Angeles-i Magyar Konzulátus. Fontosnak tartjuk, hogy ügyfeleink meg legyenek
elégedve szolgáltatásunkkal és ezért mindent lehetőt meg is teszünk.
A Pannon Telecom, Inc. Kaliforniában bejegyzett és működő cég, amely semmilyen formában nem áll kapcsolatban a magyarországi Pannon GSM mobil távközlési szolgáltatóval.
privacy policy - http://www.pannontel.com/